Bár már voltam mélyponton az ősszel, majd még mélyebben január elején, most újra sikerült a hónak a sötétbe temetnie. Ma éppen azon agyaltam, hogy hogyan lehetne kikecmeregni ebből. Az utolsó tartalékaimhoz nyúltam, amiket nyár végén szépen elraktam egy láthatatlan box-ba, mondván ezeket majd csak nyáron veszem elő. Igen, pont úgy mint néhány parfümünket vagy ruhadarabot amiket télen valamiért nem viselünk. Van amelyik parfüm illatához szép nyári emlékek fűznek és inkább megint csak akkor szeretnénk elővenni őket, hogy minél nagyobb hatással legyenek ránk, vagy ott vannak a nyári szoknyák és lenge blúzok amiket meg csak szimplán azért nem veszünk fel mert fáznánk bennünk. Nos, pontosan így vagyok ezzel csak, hogy éppen én a zenékben is szoktam ilyen "rendet" rakni. Aztán ezt a képzeletbeli box-ot úgy zárom le augusztus végén, hogy rábiggyesztek egy címkét: " Soha, semmilyen körülmények között ne nyisd ki, csak ha végleg beköszöntött a nyár és a jóidő!". Tudom sokan most értetlenül állhattok a dolog előtt, de ez már csak az én "weirdo"-ságom. :) Amilyen magasan tudtam szárnyalni a nyáron, most olyan mélyrepülésbe kezdtem. (ismét) Ezt hívják úgy, hogy téli depresszió? Nem csodálom, ezt az időjárást nem lehet követni. Valamit tennem kellett most már ez ellen....és akkor felvillant a villanykörte a fejem felett. De mi lesz ha nem válik be? Megéri? Lesz ami lesz, megteszem!
Kinyitottam a boxot!
Mintha valami félelmetes szellő ütötte volna meg az arcomat, olyasmi mint amikor a régészek feltárják egy náluknál ötszázszor idősebb múmia sírját. Vagy legalább is valami olyasmi...nem tudom, nem nyitottam még ki szarkofágot. :D
Félve és pici bűntudattal, de elindítottam az első dalt ami ott figyelt a box lejátszólistájának első helyén.
Amint elkezdődött a videó megtörtént a csoda.
Újra átéreztem ahogy a nyitott ablakomon bekúszik a hűs nyár esti szellő, ahogy lágyan bevilágítja a szobát a telihold és még az esti utcai randalírozók kiabálásai is jó emléknek tűntek. Az udvaron este fel-fel csirippelő papagájaink hangja és az a végtelenül nyugodt csillagos égbolt. Nagyon hiányzik a tavalyi nyár... iszonyatosan várom már, hogy a délelőtti kibírhatatlan hőség után a nap lenyugvó fényében sétálhassunk a parkban. Hazafelé a kertekből nyársalás illata terjeng, a messziből zenefoszlányok hallatszanak, lagzis konvoj dudálva vonul az utcán keresztül, uncsihugival és öcsivel krétával rajzolunk a kapura, még a néha közbeszóló egy-egy heves nyári zivatar ellenére is.
Végezetül nem bántam meg, hogy felnyitottam a boxot hiszen ha csak 6 percre is, de kiszakított a sötét és reménytelen hétköznapokból.
Íme hát a tettes(ek). A sokat emlegetett Dil Se (Szívből) című filmből, a Satrangi Re. Az éneket ezúttal az egyik nagy kedvencem, Sonu Nigam szolgáltatja (akinek imádom, hogy a hangja Tarkanéhoz hasonlít, de mégse O-O). Továbbá az elképesztő vehemenciával előadó Manisha Koirala oldalán, élete talán egyik legszenvedélyesebb táncával kápráztat el minket Bollywood királya maga, SRK. Ja és ha ez még nem lenne elég, a dal A.R.Rahman gyermeke. "Bollywoodereknek" kötelező alapmű, nagy klasszikus! Remélem nálatok is ugyanazt a hatást éri el, mint nálam. ;) -hmmm..elmehetnék felkonf szövegírónak! ;D -
HD-re felkapcsolni el ne felejtessék ;)
Egy teljesen őrült, de tökéletes páros! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése