2012. június 19., kedd

Devdas III.rész - Morey Piya

Sorsdöntő esemény a film életében, ez az éjszaka amikor minden megváltozik. Paro édesanyja (Kirron Kher) mindent megtesz, hogy lányát végre Devdas asszonyaként láthassa. Nem vezetik hátsó szándékok, ha jól emlékszem még a hozományról is lemond és nem kér semmit lányáért a fiú családjától (hiszen a két család régi jó barát). Devdas anyja (Smita Jaykar), akinek eleinte semmi kifogása nem volt a házasság ellen, az azonban utálatos és állandóan furkálódó menye teljesen telebeszéli a fejét a vagyoni és hovatartozási különbségekről és arról, hogy ez a házasság nem következhet be. Ennek tudatában hívja meg Devdas anyja Paro anyját egy kisebb ünnepségre, ahol fia hazaérkezését ünneplik és ki tudja, talán még a közelgő esküvő is kihirdettetik (persze már előre tudják, hogy nem Paro lesz a menyasszony). Szegény Paro anyja meg jóhiszeműen megy és legjobb formáját hozva, megrendíthetetlenül bízik abban, hogy az ő szépséges leánya talán már azon az estén elkel. Fel is kérik, hogy táncoljon és énekeljen az ünnepségen, de ez már mind csak fricska és gúnyolódás Sumitra és családja felé. Kinevetik és végül egy hatalmas csetepaté alakul ki, ami miatt elindul a lavina és kiderülnek a turpisságok.... azt hiszem nem árulok el sokat ha elmondom, hogy bizony ám a Paro - Devdas páros házassága meghiúsul, vagy legalább is elnapolódik....??? Ki tudja mi lesz ennek a vége...
A videóban Sumitra táncát láthatjuk az említett ünnepségen, amiben elénekli Krishna és Radha szerelmének történetét vagy úgymond mítoszát, szoros párhuzamot vonva és utalva ezzel Devdas és Paro szerelmére. A két fiatal szerelmes ugyanekkor, tényleg még közelebb kerülnek egymáshoz egy erdő patakjánál (mit sem sejtve arról, hogy mi zajlik a szülői házban)... pont úgy ahogy azt Sumitra megénekli....Végül a szülők megalapozzák az életre szóló bántalmakat és örökre összevesznek.
A film legsötétebb dala ez, amely cikázik a boldogság, szerelem, a misztikum és ármány között. Egy kibontakozó szerelemnek lehetünk tanúi, amely mögött valami sötét és gonosz dolog áll, és vészjósló érzést kelt. Ami pedig a képi világot illeti, az erdő ahol Paro és Dev tartózkodik..... elmondani nem tudom, hogy milyen gyönyörű és este, és holdfény, és csillogó szempárok, és patak, meg lótusz .... minden ami kell. Egyszerűen ....ümmmm nem találok szavakat. (és még lesz ilyen szépséges környezetben részünk a sorozat folyamán, ha továbbra is velem tartotok!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése