Szeretnélek benneteket megkérni, hogy ha akad olyan közöttetek aki esetleg valamilyen csoda folytán pont ezen az oldalon keresztül ismerkedik meg vagy találkozik bollywoodi filmekkel és netán arra vetemedik, hogy ezen írások miatt meg is nézett már egyet-kettőt, ne habozzon írni nekem és leírni a véleményét!
Én lennék a legboldogabb a Földön ha egyszer kapnák egy olyan levelet, hogy egy újabb rajongóval bővült a "Bollywooders" tábor!
Köszönöm.
u.i.: Bárkinek megtetszik bármelyik hindi film, szóljon nyugodtan mert tudom milyen nehéz ezeket előkutatni megfelelő felirattal. Amiben csak tudok, segítek, sok-sok filmem és feliratom van "raktáron". :) ...és ugyanez vonatkozik a zenékre is!
"Jiya Jale", annyit tesz "Szerelemben Égni". Én is ezt teszem ez év körülbelül májusa óta. Ezek a dalok szerves részei a mindennapjaimnak, reggeltől estig. Nincs nap, hogy ne hallgatnék valamilyen keleti muzsikát. A dal amit most szeretnék bemutatni az a 98-as Dil Se (Szívből) című, nagyon mély jelentéssel bíró romantikus drámájának egyik legmeghatározóbb dala. A film végtelenül értékes, nehéz témákat feszeget és az emberi érzelmek legszélesebb spektrumú skáláját körbejárja. Amikor először megnéztem ezt a filmet azt hittem, hogy összetörök. Kész, végem van, megsemmisültem. Ez a film ölni tud! Nagyon felkavaró nem is tudom, hogy milyen lelkiállapotban a legmegfelelőbb megnézni. Szerintem nincs is olyan...
Amikor eléd sodorja a sors, akkor biztos dolgod van vele, szóval nem ér halogatni. A filmzenét A.R. Rahman nagymesterünk jegyzi, amihez nincs is mit hozzáfűzni. Egytől egyig tökéletes az összes dal. Élvezzétek a lüktetését...
Hol is kezdjem? Tegnap végre megkaparintottam azt a filmet amire körülbelül már nyár közepe óta "fangölrös" sikolyokkal a torkomban, türelmetlenül toporzékolva vártam. Ezen a nyáron szembesültem azzal is, hogy bizony ám kishazánkban egy-két(?) művészmozi önkéntes megmozdulásain kívül sehova nem tudunk beülni egy tál apró samosa-val bollywoodi filmet nézni. Mélységesen elkeseredem és megfogadtam, hogy ahol csak tudom, mindig hangoztatni fogom a bollywoodi filmek nagyszerűségét. Érkezett tehát a felismerés, hogy az idei diwali (Fény ünnepe) idején megjelenő hatalmas durranásnak számító Ra.One-t csak pár hónappal később fogom tudni normális minőségben megtekinteni, de térjünk is rá a filmre magára.
"THE NEXT LEVEL", ezzel a szöveggel reklámozták minden idők leköltségesebb indiai filmjét. Nem volt titok, hogy a rászánt rengeteg pénzzel, energiával és újításokkal elsősorban a nyugatot szerették volna megcélozni. A filmben ez elég erősen érezhető is, csak a fel-felcsendülő indiai dallamok és a filmben főszereplő család Indiába való költözése után észlelünk fel, hogy hindi filmet nézünk. A főszereplőnk sokak és az én nagy örömömre is SRK , aki ismét több szerepben tűnik fel egy filmen belül. Jelen esetben egyszerre játszik bohókás és ügyetlen ugyanakkor egy hiper-szuper számítástechnikai cégnél dolgozó családapát, majd később átveszi a hősünk, G.One szerepét.
Kareena Kapoor érzelmes családanyát alakít és mindennél jobban félti egyetlen kisfiát akit a 12 éves Armaan Verma alakít, és aki nem mellesleg ebben a filmben teszi meg első lépéseit a hírnév felé. Debütálása igen sikeresnek mondható, legalább is nekem kifejezetten tetszett a játéka, és talán lesz még ebből a fiúból India szívtiprója is. Gondoljunk csak bele, majd annak idején elmondhatja magáról, hogy Bollywood királya mellett és egy ilyen nagyszabású mozi keretein belül sikerült betörnie a filmgyártásba. Azért ez nem semmi! Na de ne feledkezzünk meg Arjun Jóképű Rampal-ról sem, aki mint oly sokszor most is a sötét oldalon tűnik fel. Ismételten bebizonyította, hogy ő az a fajta gonosz akit csak szeretni lehet és idézném kedves Bwood konzultánsomat: "Arjun meg igen jó!". :D
Azok a bizonyos technikai újítások. Nos igen semmi kétség, hogy Bwood nagyot ugrott ezen a téren ám még mindig nem elég messzire. Mi, akik el vagyunk kényeztetve Avatarokkal meg jobbnál jobb animációs filmekkel, pár képi megjelenítés szemet szúróan gagyinak tűnhet. Viszont olykor pedig olyan profin van megoldva egy-egy jelenet, hogy csodálkozom, hogy az előbbi jelenetnél meg miért olyan gagyi megoldásokat alkalmaztak. Kifejezetten tetszik a vonatos jelenet, szerintem elég hitelesre sikeredett, viszont a végén a végső harcnál megint sok hibát lehet felfedezni. Összegezve a képi dolgokat, a nyugathoz képest még gyerekcipőben járnak viszont önmagukhoz képest tényleg nagyon bekeményítettek. A sok desi csaj, meg csak úgy kapkodhatta a fejét a mozikban amikor 3D-ben nézték.
Nézzük a történetet és keressünk vontatottságot. - nem kell sokáig keresni- A nyugati közönség megcélozása közepette a készítők megfeledkeztek több dologról is. Először is a már korábban említett történetben bekövetkező "csűrésről-csavarásól", így aztán az amúgy is minden hindi film felett ott lebegő "vontatottság" mumus könnyűszerrel meg tudta szállni a művet. Az eleje nagyon nehézkesen indul és majdnem az Intermission-ig eltart ez az érzés. Egy picivel előtte kezd csak érdekessé válni, ez persze csak az én meglátásom. Mindazonáltal gondolhatjátok, hogy nem esett nehezemre SRK és Arjun izmos felsőtestében hosszú órákon keresztül gyönyörködni. :)
Térjünk át a hangzásra és zenére. Semmi kifogásom! A filmzenéről már eddig is tudtam, hogy tökéletes lett és innen látni, hogy ami az audiót illeti, India ebben sokkal jobban felkészült és profibb mint a vizuális újításokban. Lehet sokan nem értenek velem egyet, de szerintem a világ legszenzációsabb zenészei Indiában és más keleti országokban összetömörülten élnek, mint valami kis szuperzseni család. Isteniek a hangeffektek és minden egyes zene tökéletesen passzol és életre kel a hozzá társított jelenettel. Minden elismerésem.
Táncból sincs persze hiány, hála a jó égnek és minden SRK rajongó fellélegezhet, megbizonyosodhat arról, hogy még mindig nincs még egy ilyen fantasztikusan működő színész-táncos-előadó az indiai filmgyártásban mint Ő!
Összegezve, nem árulok el nagy titkot ha azt mondom, hogy egész végig tátott szájjal néztem a filmet és, hogy tulajdonképpen nem csalódtam. A maga nemében ez tényleg nagy robbanás és tényleg történelmet ír nem csak a megdöbbentő számadataival hanem azzal is, hogy valóban megnyílt ezzel egy kiskapu a nyugat felé.
A kérdés már csak az, hogy mennyire kell Indiának a nyugat hatása, mert szerintem egy hajszálnyit sincs rá szükségük, hiszen épp ezért szeretjük őket ...azért, hogy megtartották a saját kis világukat...
..és ahogy azt egy kedves jóbarát mondta, talán nem ez 2011 legjobb Bwood filmje, azért mindenképpen ott van a szeren!
Most pedig következzen a filmből az a dal amely végigkísérte a nyaramat és amire együtt ráztuk uncsihugival! Ki az aki erre a számra nem kezd el mozgolódni??? :D
Egyszer volt, hol nem volt, volt az úgy, hogy nagy Rájen mániában szenvedtem. Bárki bármit kérdezhet róla én garantáltan tudni fogok rá válaszolni.
Ezen időszak alatt ismerkedtem meg a Csak Barátok című filmjével is. Ha még nem vagytok csordultig tele a karácsonyi filmekkel akkor teljes szívből tudom ajánlani ezt az isteni romantikus vígjátékot. A szereposztás meghozta a gyümölcsét, és a történet sem egy átlagos iskolás történet. Vegyük csak sorba, itt van ugyebár Rájen, a főszereplőnk aki először egy édes kis visszahúzódó duci fiút alakít, majd nagymenő üzletemberként és megújult külsővel tér vissza, aki olyan gyorsan cserélgeti a nőit, mint más a bugyiját. Amy Smart a legkedvesebb barátnőként jelenik meg, majd később mint az áhított nő személyét testesíti meg. Aztán ott van még a fergeteges Anna Faris az örök kedvenc, a vígjátékok és komédiák királynője. Idegesítő sztárocskát alakít aki mindenbe beleköt és csak púp az emberek hátán. Az Amerikai Pitéből jól ismert Chris Klein, Dusty Dinklemanként tűnik fel a színen és kisebb nagyobb sikerekkel elcsábítja Chris Brander (Rájen) elől A Nőt! Ha ez még nem lenne elég, hogy ez ember a hasát fogja a nevetéstől, ott van még Chris bájos családja. A kicsit bamba és butus anyukája aki mindent megtenne imádott fiacskájáért, és Chris egy szem öcsikéje akivel szent a testvéri szeretet, de azért nem vetik meg néha a nagy pofonokat sem. Érdekessége a filmnek, hogy komoly figyelmet fordítottak a filmzenének ami ilyen jellegű vígjátékoknál nem annyira jellemző.
Ajánlom a filmet mert vicces, imádnivalóak a szereplők, nagyon kedves a történet és karácsonykor játszódik, épp így aktuális. Egy két bloopers biztosan meghozza a kedveteket... :)
Sajnos mostanság elég ritkán jut időm Bollywood filmeket nézni és ennek az az eredménye, hogy egyre több sorakozik fel a gépemen várva, hogy egyszer eljutok hozzájuk is. Az ünnepeknek köszönhetően azonban tegnap este volt annyi energiám és türelmem, hogy ismételten nekilássak egy közel 3 órás, 2010-ben megjelent nagyra értékelt desi filmnek. Bevallom a legnagyobb húzóerőt Anushka Sharma jelentette, hiszen a 2008-as epikus "Rab Ne Bana Di Jodi"-ban nyújtott debütálása után nem igen láttam tőle több filmet. Kíváncsi voltam, hogy hogyan boldogul ha nem a "King Of Romance" oldalán kell teljesítenie. Az erre legmegfelelőbb filmnek a "Band Baajaa Baaraat"-ot találtam. Maneesh Sharma rendezőúr nem volt rest és az amúgy is még szárnyát bontogató Anushka mellé berendelte India legújabb szívtipróját Ranveer Singh-et. Na ebből mi sül ki? A film első negyede nekem picit vontatott volt és bár szükséges dolgokat mutat be már vártam, hogy végre történjen valami. A második negyedben végre elindult a történet. Pici izgalommal és megannyi látvánnyal. ...és innentől következett be az amire nem számítottam. A film nem kezdett újra vontatottá váltni. Többnyire az Intermission után szoktam felfedezni ezt a jelenséget, sőt kezdett egyre érdekesebb lenni. Bár a főbb események egyértelműen kiszámíthatóak voltak, ám ahogy az Bollywoodra jellemző, megérkeztek a csűrések-csavarások. Az utolsó negyed is többnyire érdekes volt, ám a vége számomra túl laposra sikeredett. Sőt, szerintem Shruti Kakkar (Anushka Sharma) szerelmi bánatát sem emelték ki eléggé.
A zene. Nos igen a zene az ami számomra majdhogynem fontosabb mint maga a szereplők és a történet. Mivel a muzsikafelelős a Sailm-Sulaiman páros volt, így nagy baklövésre nem lehetett számtani. Tökéletesen elégedett vagyok a zenei aláfestésekkel és a jellegzetes táncos-éneklős jelenetekkel. Anushka és Ranveer nagyszerű munkát végzett ezen a téren. Ám ismételten rá kellett jönnöm, hogy Anushka szépsége és tánctudása sajnos nem tudja feledtetni a modorosságát. Ranveer játéka pedig egyenesen feledhető és semmi egyedit nem véltem benne felfedezni. (bocsi Ranveer fanok, ez az én meglátásom)
Plusz pont természetesen jár a Shahrukh Khan-os utalásokért továbbá azért, hogy tökéletesen közvetíti a nagy desi lagzik sajátos hangulatát és világát.
Mindent összevetve örülök, hogy megnéztem a filmet és ajánlom mindenkinek aki szereti a bulizós, esküvőszervezős, vidám, dinamikus és fiatalos "vasárnap délutáni" filmeket. És akkor íme a film szerintem legjobb dala.
A film garantáltan dráma mentes!
(annak mondom aki esetleg éppen idegileg gyenge időszakát élné : ) mint. pl én :)
Avril sosem volt a szívem csücske, ennek ellenére mégis akad jó pár száma ami kedves emlékeket idéz a tini éveimből. Ilyen az I'm With You is ami csodálatos dalszöveggel büszkélkedhet. A dal 2002-ben jelent meg a nagysikerű Let Go album harmadik kislemezeként. Tetszik, hogy a klip elég szomorkás és sötét, mégis a dallam és a szöveg kellemes érzést áraszt és e kettő keverékéből kapunk egy szívet melengető, (számomra) karácsonyi hangulatú dalocskát. Az első és egyetlen kedvenc Avril dalom.
Szeretnék nektek bemutatni egy nagyon kedves és aranyos karácsonyi filmet. Mindent megtalálhatunk benne ami csak kell. Feltűnik a Télapó, igazi manók, mesebeli lények, kellemes karácsonyi hangulatú New York, aranyos szerelmi szál, kedves hősök, rengeteg dísz és töménytelen mennyiségű szirup.
Szóval az Északi-sarkon járunk, ahol Télapó készülődik a szokásos körútjára, ám az idei karácsony korántsem lesz olyan mint a többi. Buddy a manó (balra) elhatározza, hogy megkeresi az igazi szüleit és ezzel megkezdi hosszú utazását a Nagy Almába! Viszont nem elég, hogy csak nemrég tudta meg, hogy igazából nem is tartozik a manó közösséghez, még a mogorva emberekkel is meg kell barátkoznia a nagyvárosban. Megkeresi édesapját akitől annó igen különös módon elkeveredett és próbálja újra felvenni vele a kapcsolatot, Buddy viszont folytonosan falakba ütközik. Nagyjából ezt a történetet meséli el a film, teszi ezt egy végtelenül bájos és vicces környezetbe beleültetve. Addig amíg az ember nem néz bele, addig nem érzékeli azt a "cukiságot" ami ebben a filmben van. Nincs mese, ezt meg kell nézni.
Nekem épp a múlt hévégén volt szerencsém újra megnézni és így sokadjára is akad rajta nevetni való. Tündéri film, a Grincs után a második kedvencem!
Pár éve nagy felfedezésem volt ez a dal, amely azóta is szerves részét képezi a "karácsonyi zenék" repertoáromnak. Érdemes még szétnézni Brenda könyékén hiszen több karácsonyi dalt is készített, melyek szintén nagy sikernek örvendnek a mai napig.
Tökéletes aláfestője a karácsonyi készülődésnek! :)
Brenda Lee - Rockin' Around The Christmas Tree .mp3
Láttad már a "Bajos Csajokat"? Nem? Hát azonnal pótold! Ugyan is ebben a filmben látható az a bizonyos legendás jelenet amikor Lindsay Lohan, Rachel McAdams, Amanda Seyfried és Lacey Chabert kéjelgő, igazi "mean girls" típusú táncot járnak majd hirtelen egy kis technikai baki miatt a zene leáll (meg gondolom a kínos szituációban lévő lányok szívverése is). A színpadon látható baki, a kicsit sem tinilányokhoz illő koreográfia és öltözék láttán a közönségben ülő arcok egytől egyig "priceless". Mindazonáltal ezzel együtt fel is tűnik minden idők legnépszerűbb dallama, a Jingle Bell Rock. Klasszikus és aranyos, na meg azok a kicsi elemmel működő télapók is erre táncolnak az áruházakban.
Az említett jelenet:
...és a legelterjedtebb veziója a dalnak Bobby Helms előadásában:
Nem elég, hogy a világ minden bizonnyal egyik legszebb szempárjának birtokosa, hogy minden mozdulatával nők ezreit bolondítja el, ennek tetejében még tehetséges is. Kétség kívül Tarkan az az énekes aki tökéletes képviselője a török zenének, és akinek köszönhetően egy csapásra világszerte ismertté vált hazájának jellegzetes dallamvilága. Emlékszem amikor először hallottam a zenéjét, épp Hammamet zsúfolt és nyüzsgő bazárjának forgatagán próbáltam magam átverekedni. Innen már világos volt számomra, hogy nem vízipipát vagy tevebőr pénztárcát szeretnék emlékként hazavinni. Tarkan kazetta kell! Persze nem tudtam még, hogy ki énekel ott abban a retróbbál is retróbb rádióban, de az árusok rögtön felvilágosítottak és kezünkbe is nyomták a megfelelő hanganyagot. Törökország hál'Istennek még mindig elég messze volt Amerikától ahhoz, hogy ne lehessen bárkiből sztár csak mert jóképű. Ez a világ járta fiú keményen megdolgozott a sikerért. Dalszövegíró, zeneszerző, táncos, énekes minden amit csak kívánhatunk. A megjelent 9 albumában ezernyi csodálatos zenét fedezhetünk fel. Ezért is nehéz választanom, de a sors megint megkönnyítette a dolgomat, és elém sodorta az Uyan-t (Ébredj). 2008-ban jelent meg a dal a török Doğa Derneği természetvédő szervezet részére. A dalhoz készült videoklipet a Gediz-deltában forgatták amivel szeretnék felhívni a figyelmet az ott élő rengeteg veszélyeztetett állatfaj védelmére.
Rendelkezem egy olyan Isten adta tehetséggel, hogy láthatok én bármennyi télapós díszt, égősort és angyalkát, addig amíg fel nem csendül egy karácsonyi dallam, addig ezen tárgyak szikrázásának hatására egyszerűen immunis vagyok. Volt, hogy november közepén végig sétáltam egy túldíszített plázán, és bár úgy éltem meg mintha "megvizuálerőszakoltak" volna, mégsem vettem át az ünnep rezgéseit. Egyenlőre. Aztán a reklámokban felcsendülő száncsengő hallatára mintha benyomták volna rajtam a "Karácsonyi kicsu-micsu" gombot és onnantól kezdve én is pirospozsgás arccal, vidáman énekelgetve fahéjas kakaót fogyasztva ugrándoztam a kedvenc ünnepi dalaimra, amelyek hatására még a hangszóróból is csillámpor és sült alma illata terjeng. Ám amennyire kedvesek ezek a dalok és szinte biztosra mehetünk, hogy meghallgatásuk után könnyedén ünnepi hangulatba kerülünk, elképesztően veszélyesek is tudnak lenni. Ezt a jelenséget nemes egyszerűséggel úgy nevezem, hogy "Karácsonyi kicsu-micsu fóbia". Félelem attól, hogy idő előtt a fülembe jut egy-egy ilyen dallam melynek következményeire gondolni sem merek. Valójában ilyenkor attól fél az ember, hogy mire igazán a karácsonyi készülődésre kerül a sor, addigra megunja vagy akár herótja lesz a csengőszótól. (megtörtént eset alapján!) A legnagyobb rémálmom tehát (az ablakomon benéző T-rex után), hogy egy fülledt nyári napon meghallom mondjuk az All I Want For Christmas-t, vagy a Wham Last Christmas-jét. Borzalmas lenne, ugye? Áhhh, még a hideg is kirázott. Ám most térjünk vissza a nyárból a jelenbe ahol legálisan hallgathatjuk eme csodás dalokat.
Tartozom egy vallomással. Minden zenei stílussal jó barátságban élek, még a death metal is olykor-olykor elkél, de a country az amitől sajnálom de a falra mászok. Már pedig a karácsonyi dalok szívesen íródnak country műfajban. Szerencsére bizonyára rám gondoltak :) azzal, hogy még ezernyi dalt írtak/írnak és adtak/adnak elő pop, jazz, blues vagy a klasszikus egyházi stílusban. Mivel nyakunkon a karácsony úgy gondoltam, hogy megosztom veletek azon karácsonyi dalokat amelyeket a kedvenceimnek mondhatok. Némelyik nagyon kézenfekvő lesz, némelyiket pedig nagyon nagy keresőmunka előzött meg. Így aztán remélem épp nálam fogjátok megtalálni azt a dalt amit már ti is régóta kerestek. Na meg abban is reménykedem, hogy szentestére vagy még előbb a sütögetéshez és fa díszítéshez össze is áll egy kis repertoár. Az első dal amit elhoztam az a Holly Jolly Christmas című dal aminek -úgy mint sok más klasszikus karácsonyi dalnak is- rengeteg feldolgozása létezik, még is ez az a verzió ami a számomra legkedvesebb és legklasszikusabb, és amelynek előadója Burl Ives maga is úgy néz ki mint a Télapó! :) Ez a dal nem hiányozhat a listáról!
1999-et írunk. Freddie Sármos Prinze Jr. és Rachael Bájos Cook karöltve még tucatnyi helyes és jópofa színésszel leforgatják az elkövetkezendő legalább 10-15 év legsikeresebb tinimoziját. A történetet amely minden picit is kirekesztett lány szívéhez közel áll, amit könnyező szemekkel néz végig majd örökre beírja magát a "kedvenc filmjeim" című listájára. A felállás a megszokott. Van a leghelyesebb, legmenőbb pasi aki az iskola legszexibb vadmacskájával jár. Ott a fura lány akit mindenki kiröhög, csak mert egy picit hóbortos és nem követi percről percre az aktuális divatot. Az édesapja még furább mint a lánya, és a fiú testvér sem esett messze a fájától. Az iskolában vannak még szélhámosok, lúzerek, cicababák, nagymenők, stréberek, különcök és mindenki mindenkinek az ellensége. Átlátszó barátságok, látszat szerelmek, érdek haverok, van itt minden kérem mint egy igazi "tökéletes" iskolai társadalomban. Aztán közeledik a bál és a fiúk fogadnak, az iskola legcsúnyább csaja a tárgy. Ismerős a felállás? Nos, ha százszor nem néztem meg ezt a filmet tini koromban, akkor egyszer sem.
Az iskolás, romantikus-vígjátékos, fogadós, bálkirálynős, csúnya csajos filmek toppon topja!
Britney Spears, Christina Aguilera, Backstreet Boys, *N Sync, Shakira, JLo, Beyoncé, Jessica Simpson, Billie Piper, Mandy Moore és még sorolhatnám azon énekesek, énekesnők és zenekarok nevét akik szerves részei voltak a tinédzser éveinknek. Azoknak mond ez a legtöbbet akik most tapossák húszas éveiket. Britney berobbant a köztudatba és mindenkit levett a lábáról kislányos bájával, merész öltözködésével, dinamikus táncmozdulataival, érdekes hangjával és hibát nem tűrő profi előadásaival, videóival. Az újítás nagy mestere volt ő. Aztán ott volt Christina aki kieresztette a szellemet a palackjából,valamiért mégis mindig csak Britney után kullogott a ranglistákon, de csak talán mert nem rendelkezett szexi és lenyűgöző testi adottságokkal, továbbá tánctudását sem villogtatta túlságosan gyakran, ám hangjával kétségtelenül bármikor kenterbe verte vetélytársnőjét. A Backstreet Boys sármos fickói már egy kacsintással meggyőzték a tinilányokat, hogy csak őket szeressék. Az *N Sync szépfiúi, Justinnal az élükön maguk voltak a megtestesült "anyuci kedvencei" és a hormonoktól túltengő leányzók százezrei adták volna bugyijukat a fiúbanda bármely tagjának. Ezek voltak a szép 90-es, 2000-es évek, amelyek számomra nagyon meghatározóak voltak és sok szép emlékem fűződik hozzájuk. Iskolai bulik, régi barátok, események és maga az életérzés. Ezért is sírom a mai napig vissza a régi popzenét mert bevallom nagyon nehezen találom a helyem ebben az új, felgyorsult, eldiszkósított és robothangú világban. Pár hónappal ezelőtt viszont egy videóklip láttán megdobbant a szívem. Selena Gomez nagysikerű Love You Like A Love Song című dalához készült videó volt, amely visszarepített a tini éveimbe. Azt hittem csak káprázik a szemem. És bár zenei alapként dubstep-et használtak (ami manapság nagy divatnak örvend) ne vessük Selena szemére, azért csak 2011-et írunk. Mégis azt a tipikus 90-es évekbeli popzene hatást kelti a sok elfajzott géphangú énekesek muzsikái között.
Selena az új Britney?(!)
Justin Bieber az új Justin Timberlake?(!)
Sokan eme kérdések vagy kijelentések hallatán felháborodva verik a mellüket, hogy de hát a Britney nyomába senki nem érhet, meg a Justin is pótolhatatlan.
Megjegyzem az új "Disney sztárocskák" akik felett sok az előítélet sokszor sokkal muzikálisabb és minőségibb zenét prezentálnak mint bármelyik "felkapaszkodott" társuk. A tehetségük lenne az utolsó amiben kételkednék, számomra Miley, Selena, Demi, a Jonas tesók, High School Musical stb, mind bebizonyították már, hogy nem csak a két szép szemükért nyertek felvételt a Disney stúdióba. Náluk mindenki kőkeményen tehetséges, tud táncolni, énekelni, előadni, színészkedni sőt dalszöveget írni vagy zenét szerezni, de azt olyan minőségben mint a 20 éve az iparban lévő profik, sőt. Ráadásul szerintem egyikőjük sem pocskondiázta még a nagy "öregeket", hiszen valamelyest még rajtuk nőttek fel és ők a példaképeik. Gyerünk emberek hátrább az agarakkal, ha pedig ilyen nagy a mellényünk akkor tessék a régi "öregeket" kivárni míg családot alapítanak, élik egy picit az életüket és megkövetelni tőlük, hogy álljanak vissza tisztességesen a zeneiparba. Sajnos az utóbbi időben mindegyik egyre csak darabjaira hullik szét, de ez már egy másik téma...
Milyen érdekes, hogy Selena és Justin egy párt alkot a való életben is, pont mint annó a Britney-Justin álompár. A történelem megismétli önmagát? Ki tudja.
Tudjátok mit? Tökéletesen egyetértek azzal, hogy Britney és Justin csak egy van és, hogy pótolhatatlanok.
Viszont az is biztos, hogy Selena a mai tinik Britney-je, Justin Bieber pedig Timberlake mai megfelelője, és sajnos vagy nem sajnos de jelenleg ők uralkodnak. Mi ebben a rossz?
Történt valami 2011.09.30-án, amit a 2004-es koncert után még csak remélni sem mertem. Britney újra meglátogatta a magyar rajongóit a Femme Fatale turné keretein belül. Az egész koncertet végigkiabáltam és énekeltem sokszor olyan intenzitással, hogy már azt néztem, hogy fognak engem onnan a tömegből kivinni, lesz-e helye a hordágynak ha hirtelen lazasággal elpattan egy ér az agyamban az "I'm A Slave For You" legendás koreográfiáját látván. Úgy gondoltam ez szép halál lenne, így mit sem törődve a következményekkel meg is történt a nagy sikítozás, ám a várt eredmény inkább az lett, hogy a hangszálaim pár napra beadták a felmondási nyilatkozatukat. A koncert fináléja hatalmasra sikeredett és a végére már szó szerint azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Annyit ugráltam, és kiabáltam, hogy ezeknek a kombinációja meggyilkolta a lélegzőképességemet, a szemüvegem (amit bizonyos okok miatt kizárólag csak ilyen alkalmakkor hordok :D ) bepárásodott és eszeveszetten szedegettük a lehullott konfettiket. Azt olyan sűrűséggel lőtték ki, hogy nagy erőfeszítések árán tudtam csak állva maradni, annyira beleszédültem a látványba közben pedig vihogtam mint egy félőrült. (képzelhetitek...:D) Akkorra már körülbelül olyan 5 órája voltunk folyamatosan talpon, ami esetünkben statikus állást jelent és ami ezerszer fárasztóbb így, mint kétszer megmászni a Mátrát egy délután), de kénytelenek voltunk Minával olyan tartalék energiákat elővenni amelyeket úgy gondolom, hogy az ember élete során nagyon ritkán szabadít fel és akkor is csak azért mert a túlélésért harcol. Jelen esetben tehát a feladat "túlélni egy Britney koncertet" volt. :D Sajtoltuk magunkat nagyon keményen. :) Szóval próbáltam felocsúdni és miközben már a biztonságiak próbáltak minket konfettivadászokat kitessékelni és amikor már azt hittem, hogy jobban nem végződhet a nap, felcsendült e következő nóta. A nóta amely számomra a retro diszkó tökéletes megtestesítője, és ezzel többre már nem is emlékszem abból az éjszakából... :)
Felbuzdulva az 'If I Ain't Got You'-n, azt hiszem öreg hiba lenne nem megemlíteni a dal tulajdonképpeni folytatását. És bár a szituáció egy picit eltér attól amit Alicia megénekelt, még mindig a szerelemnél és a mély, fájdalmas érzelmeknél maradtunk. Ki más lenne eme kínok megénekléséhez a legmegfelelőbb alany, ha nem Christina. Tehát ahogy említettem az Impossible-t az 'IIAGY' folytatásának is szokták emlegetni. Nagyon hasonló a dallamvilága és hangulata, amit Aliciának köszönhetünk, hiszen ő írta a dalt Chris 2002-ben megjelent Stripped című (szerintem az egyik legjobb) albumára. Hallgassátok szeretettel és adjátok át magatokat az Alicia féle ritmusnak, lüktetésnek, na meg a kis Pöttöm Panna nem is annyira pici hangjának.
