A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anushka sharma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anushka sharma. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 7., hétfő

Jab Tak Hai Jaan... A Film!


NEM SPOILER!

Nehézkes összeszedni és még nehezebb rendszerezni a gondolatokat amelyek a film kapcsán felkerülnek. Itt keringenek a kobakban, még elég élénken és frissen. Éppen egy pár perce, hogy lefutott a stáblista a szemeim előtt...

Kezdjük hát a sztorival. Ahogy azt maguk a színészek is sokszor elmondták, ez egy igai "antik" szerelmi történet modern köntösbe bújtatva, így vannak is klisék bőven ( de nem negatívumként). A vége nem volt túlságosan kiszámítható. Mármint úgy értem az utolsó képkockák.., viszont magából a történet végéből hiányoltam a csavart, és úgy egyébként picit túl kézenfekvő az is, hogy mi lesz a végkifejlet. Tudom ... volt is ott csavar, de nem akkorra vártam és nem úgy. Nem volt ájulás közeli állapot, vagy csak nagyon ritkán. Mindazonáltal megint sikerült valami olyasmit összehozniuk a mestereknek, amire sokan sokáig emlékezni fognak még és emlegetni sem lesznek restek. Ott vannak a szófordulatok és a sok-sok jellegzetesség amit már látok előre, hogy a JTHJ fandom meg úgy általában egész bwood előszeretettel fog puffogtatni. (pl.: The man who cannot die ... és a többi.)

Karakterek.
El kell, hogy mondjam, hogy mikor leültem a film elé, minden előítéletemet eldobtam Katrinával kapcsolatban. Tiszta lappal indultam neki és reménykedtem, hogy hátha tanult valamit a Kingtől már ami a színészmesterséget illeti, és talán most le fog nyűgözni a játékával. Nem így lett.
Voltak pontok amikor láttam valamit megcsillanni, de ez elég elenyésző volt... Többségében egy semleges Katrinát láttam aki baromira jól táncol, ámbár a legérzelemdúsabb helyzetekben rezzenéstelen arccal bambul, és a kémia Meera és Samar között nem is létezett, mint amolyan. (Kivételes esetekben is csak Samar miatt lehetett átérezni valamit a dologból...)
Akira. Imádtam. Ez nem elfogultság. Rám kenhetitek, de előbb nézzétek meg a filmet. Sokkal érdekesebbnek találtam például az ő és Samar között fejlődő kapcsolatot. Öröm és felüdülés volt őket nézni. Mondanom sem kell, hogy a film második fele (Ladakh) sokkal érdekesebb volt számomra és sajnáltam, hogy végül azért még vissza-vissza keveredik a történet Londonba is, megint.

Zenék. Erről már volt régebben egy óriásposzt így nem kívánok egyenként kitérni. Röviden csak annyit, hogy kellettek. Nagyon. Akár jók, akár rosszak a dalok jó, hogy ott voltak és felpezsdítették a múvit.

Összességében:
Kedves kis szerelmes film. Nekem pl. Kabhi Alvida Naa Kehna képfoszlányok törtek elő közben... :) (Nem mintha KANK annyira túlságosan kis kedves történet lenne.... :D)
Egyébként nem fogsz belerokkanni mint egy Veer-Zaarába, de nem is az a hahotázós fajta. Őrlődős, és szentimentális. Nem egyszer nézős az is biztos, de nem is a legjobb Yashji film. Sokkal, de sokkal de sokkal jobb összhatása lett volna egy Kajollal vagy mindegy kivel (Kat helyett). Viszont az tuti, hogy méltó lezárása ez egy olyan sikeres karriernek mint amilyen Yash Chopráé volt.

....maradhat továbbra is King Of Romance.

SRK-nak meg üzenem, hogy baromira nagyonnnnagyonnnnnagyonnnnn kár volt megtörni a csóktilalmat, pláne Katrinával. Sajnos ugyan is sem Kat-en, sem a filmen nem segítettek a cuppanósok. Meg aztán senkinek sem hiányzott ez... főleg nem Major Samar Anandnak rajongóinak, akik nem mellesleg a Katrina szemében nem gyönyörködni szeretnének, hanem kikaparni azt az irigységtől. XD


Megérte várni.

2012. december 25., kedd

Azt csicsergik a madarak....

.... , hogy azoknak akik még egy jól működő és élő "Jab Tak Hai Jaan BRrip 720p Esubs" torrent link reményében még mindig mellőzték a film megnézést, már NEM KELL SOKAT VÁRNIUK!

Ugyan is több helyen is láttam feltüntetve, hogy január végére VÁRJÁK a DVD megjelenését. Direkt emeltem ki a VÁRJÁK-ot, mert ők is kiemelték. De azért ez már jó hír nem?
Szóval remélhetőleg hamarosan mi is a kezünkben tarthatjuk a remekművet mint a King Khan, csak mi DVD kiadásban. (ha csak a házilag készített verzióját is)
Boldog Karácsonyt! ... ez a kis hír volt az én ajándékom néktek. :)

2012. október 19., péntek

Jab Tak Hai Jaan -Teszt?

Folytatódik a Jab Tak Hai Jaan őrület. Ugyebár itt van ez a filmzene A.R.Rahman módra ami már (hűűű nem tudom pontosan de valamikor) nem régen jött ki. Akarom mondani szökött ki az alkotók kezei közül. Mert rohant...szivárgott. Szhüüücs. Igaz, valószínűleg az elsők között voltam akik letöltötték, mégsem mertem rögtön posztot írni róla. Féltem, hogy csúnya néni módjára majd jól kiosztom Rahmant, mert igen az első hallásra nagyon nagy csalódás volt. 1-2 dal volt csak amire azt mondtam, hogy na ezt érdemes többször is megvizsgálni. A többi egyszerűen gyenge és jellegtelen. Azóta persze próbáltam barátkozni vele és hallgattam így meg úgy, hátha jobb lesz. Nos nézzük mire jutottam...

1. Challa - Nos a dal mérhetetlen szürkesége még a főszereplő gitáros úrfi laza de fangörlöknek akkor is ámulatba ejtően szexi játékát is elnyomta. Nem tudtam, hogy mi van? Próbáltam felfogni, hogy bár amit látok az oké, de amit hallok az meg mi? Persze ahogy az lenni szokott idővel már eléggé megbarátkoztam vele de nem kap a drága 3 csillagnál többet. A három csillag pedig annyit jelent, hogy azért annyira nem rossz, de elájulni sem kell tőle, sőt. Teljesen semleges és felejthető. Igazi filmkezdő dal. Na jó 4/5 mert már egészen megkedveltem.

2. Saans - Na itt már kezdett mozgolódni valami. Azért már lehet érezni a Yashji románc hangulatot és végre már van valami jellege is. A hab a tortán, hogy Shreya és Mohit énekli... a nagy kedvencek. Minél többet hallgatja az ember, egyre jobban belefeledkezik. Biztos vagyok benne, hogy a filmben már megalapozott történetet/hangulatot jól ki fogja kerekíteni. Szép, szép, szépecske... 4 pontot kap az 5-ből, mert szerelmes azért nem lettem belé. Bár gyakorta ébredek rá, hogy ezt dúdolgatom. Hozzáteszem, a hozzá készült videjó is elégé well dán! 4/5

3. Ishq Shava - Tökre bizsergető zene. Az ember kezdi rá indítani a denszt, és mielőtt megemelnéd a székről a farodat, fogja magát és belangyít a muzsika. Aztán megint pörgés és aztán újra valami. Nemtudom ... Nem tudom mit mondjak. Hiányzik még valami. Van egy kis katarzis, de nincs robbanás. Megint csak a filmre lesz hozzá szükség, hogy kerek egész legyen... talán. Olyan laposka, pedig mérget mernék rá venni, hogy ez lesz az amikor Kat és Shah izzadásig ropják a diszkóban. Azért kap 3 pontot és nem négyet mert csak mert büntiből. Mert nem szimplán rossz lett, hanem voltak olyan ügyesek és egy jónak induló dalt képesek voltak összecsinálni úgy, hogy végére nem marad belőle semmi a légtérben. 3/5

4. Heer - Hangulat dal. Alakul, alakulgat. Nem a legnagyobb szerelmes dal amit valaha hallottam, de kétségtelenül az elsők között van az albumról, ami még viheti valamire és legalább nem a jellegtelen üresség jellemzi. Nagyon chill. ...és az már jó jel, hogy nagyon rosszat nem is tudok róla mondani. 3/5

5. Jiya Re - Az első dal aminél már első hallásra megállapítottam, hogy ez ott lesz. És ott lett. :D Mind képben, mind hangban. Rögtön tudtam, hogy ez bizony Anushka száma lesz és vagánykodni fog benne erősen. Úgy is lett, majd lejjebb láthatjátok. Nem tudom, hogy egészen ezen muzsikáig Rahman hová tette a tüzet a többi dalból. Ez eddig a legjobb videó és dal, aminek imádatához persze hozzájárul már a nem igen enyhe Taani&Suri féle jodi hiányom. Egyszerűen nagyszerű. Hai! 5/5*


6. Jab Tak Hai Jaan - Erről ne is beszéljünk. Tényleg. Szóra sem érdemes. - Először ezt mondtam, aztán kezdtem ráérezni. Ez amolyan egymásra találós, imádni fogjuk egymást amíg csak élünk féle melodi. Egészen fülbarát, de megint ... hiányzik egy fűszer. Vagy kettő.  3...és még egy hangyalábnyi /5

7. Saans (reprise) - Tényleg most jut eszembe, hogy még nem volt dráma. Mert ebben van. De hol a többi? Tetszik ez a verzió. Jobban mint a sima. ..és na... bevallom nekem Paro jelent meg a lelki szemeim előtt, amint a kis lámpását -vagy mit- tartva a kezében énekli ezt. Hát de nem? :) 4/5



8. Ishq Dance - Be kell vallanom valamit. Van egy gyógyíthatatlan függőségem, és azt még pedig úgy hívják, hogy dob fetisizmus. Eleve imádom amikor egy dalban igazi dobok szólalnak meg, de ha még ráadásul azok viszik a prímet és ők lesznek a főszereplők, na az maga a dobgazmus számomra. Imádom, nem tehetek róla ... és nem is akarok. El nem tudom mondani, hogy mi játszódik le bennem az ilyen ritmusok hallatán. Nem kizárt, hogy előző életemben valami afrikai törzs dobsámánasszonya voltam. :D Lehet. Lehetetlen? Akárhogy is már alig várom, hogy táncolni lássam rá .... akárkit is... mindegy. Mondjuk téged ott, aki most olvasod a hablatyolásom. Jössz egy táncra? 10000000/5


9. Jab Tak Hai Jaan - The Poem - Na és itt következett az amire nagyon nem számítottam/tunk. Nem volt elég, hogy úgy kellett magunba gyömöszkölni a dalokat és bár 1-2 azért felpezsdítette a hangulatot, mégis jött egy tőrszúrás mindannyiunk szívébe. A dal amit mindenki úgy várt és látatlanba is szeretett.... a dal ami a tréler alatt szólt. Vártuk, hogy majd a lemezen teljes szám lesz belőle, erre poemként felkerült ugyanúgy a korongra. Értem én, hogy szép szöveget írt a Gulzar, de most komolyan az a dal durván jó lett volna. Elkúrták. Nem kicsit.....! Az ember maradék reménye is elveszik ezzel. Így büntiből megkap egy jó nagy büdös 1 pontot az 5-ből. Zárójelbe meg csillagos ötöst a kiváló instrumentalért!

Összesítve végül is csak arra tudok gondolni, hogy Rahman miféle lelkiállapotban tölthette az írás alatti időszakot. Valami furába, mert ez nem jött most össze neki. Az egy dolog, hogy kevergődzünk a stílusok között de azért még is csak utolsó Yash C. film, mégis csak prémium színészek és csapat a háttérben. Néha a múzsa is elmehet szabadságra, csak pont most ne tette volna. Ez van. Ez most ilyen lett.

Ez meg ilyen. A kedvenc. Végül is azért nem dolgoztak potyára... ha csak ezért is, már megérte.


BÁR MÉG MINDIG ÚGY GONDOLOM, HOGY RAHMANHOZ MÉRTEN ELÉG GYENGE SZERZEMÉNYEK, DE BE KELL ISMERJEM MÁRA MÁR

TELJESEN FÜLIG BELEZÚGTAM A DALOKBA!

2012. október 1., hétfő

Challa song

Végre itt az első, a Challa song és nem fogok kertelni. Valamit nagyon félrenézhettem ... mert nem erre számítottam. Aztán persze jött is a postagalamb, hogy a tréler alapján már gondolhattam volna, hogy ez nem egy Chammak Challo féle ütközet lesz. Olyan lounge-osra, chill-esre ... alapjában véve könnyed angolosra vették a figurát. ...és továbbra is elég titokzatos maradt minden. Azt már tudjuk, hogy főhősünk utcazenész aki néhanapján halakat tologat  :D meg ablakot mos. Meg azt is, hogy ha ő róla van szó, akkor ahhoz nagy tehetség kell a rendező és a team részéről, hogy bármit is elrontsanak a filmben. Aztán még megtudtuk azt is, hogy a két hősszerelmes hogyan találkozik meg először. Katrina eddig jól teljesít! :D A dalocska erőssége viszont még nálánál is kétségesebb. (egyenlőre) Reméljük ez csak múló hóbórt és gondolták, hogy bedobják a leggyengébb láncszemet a vérszemet kapott rajongóknak, rágódjanak csak rajta... aztán majd a filmben lesz durranás meg robbanás. Én remélem. Egyenlőre változatlanul idegőrlő módon várom már a múvit meg Anushkát. Alig várom már, hogy újra működni lássam a Taani ft. Suri kémiát. Lehet itt másképpen lesz, de így annál izgalmasabb. Egy gondom van csak. Már most látatlanban Anushka karakterének drukkolok, viszont a baljós előérzetem azt súgja, hogy itt most ő lesz a szenvedő alany. Meglátjuk. Kicsit Kabhi Alvida Naa Kehna csak olyan frissebb, illatosabb és vasaltabb köntösben. ...és még mielőtt beindulna a Chennai Express őrület, addig is.... JÖJJÖN MÁR AZ A DIWALI! Jab Tak Hai Jaan....Jab Tak Hai Jaan

2012. szeptember 28., péntek

Yash Chopra ... lights out, camera off.

Micsoda nap volt a mai. Először is mert Yash Chopra, Bollywood románc királyának ma volt a 80. születésnapja! Igen! 80! ... és gondolná az ember, hogy még pár hete sincs, hogy befejezték forgatni legutóbbi filmjét, a bőszen várt Jab Tak Hai Jaan-t?  Az utolsót. Mert, hogy ma szépen és szolidan kijelentette, ő bizony eleget dolgozott az elmúlt "pár" évben és most úgy döntött, hogy végleg leteszi a kamerát s nem rendez többé. Inkább fiatal pályakezdőket próbál majd jobb útra téríteni és átadni nekik a hosszú évek alatt megszerzett tudását. Tette mind ezt a bejelentését egy kötetlen beszélgetés keretein belül, ahol nem más mint SRK volt a beszélgetőtárs, és amit egyébként élőben lehetett követni a jutyúbon. ... különös érzés volt hallgatni a két igen sokat tapasztalt filmes nagykutya eszmecseréjét. Amilyen érzékletesen el tudtak ezek beszélgetni a régi szép időkről, a nagy romantikus filmek főszereplőjéről magáról a szerelemről, és még úgy amúgy egy kis Jab Tak Hai Jaan is belefért a végére. Ahol aztán elhangzott a mondat. Yashji végleg kiszáll. Szerintem senki nem hitt éppenséggel a szemének és fülének. SRK (aki egyébként az első 10 perc után láthatóan cigihiányban szenvedett XD ) is jól elérzékenyült, hiszen hát azért még is csak vele és hozzá is! fűződik karrierjének beindulása. Choprához. Vége.
A levegő meghűlt, Yashji elmondása szerint azért még boldog és büszke, a rajongók többsége szomorkodik és SRK meg azóta sem csicsergett! :)D Biztos nagy gudbáj parti van, Hai! ... 
... de azért még sem hagyott itt minket csak úgy az öreg nagyúr. Jön itt a Jab Tak Hai Jaan, ami már ezzel a lépéssel meg is kapta a "Yash Chopra legutolsó románca" titulust, így önmagában alapművé emelve a filmet, bár annak megjelenésére még igencsak várni kell. (Hol lesz már a music launch???)
Szó mi szó, van itt azért nekünk még Karan Joharunk meg Farhan Akhtarunk, Farah, Aditay és a többiek. De azért azt is biztos, hogy még egy Darr vagy Veer-Zaara és Jab Tak Hai Jaanunk sem lesz így még egy. (Mellesleg megérkezett a hír, hogy SRK következő filmjének rögzítése is megkezdődött.)


....na és akkor ha már itt tartunk, a Jab Tak Hai Jaan trélere.


Várjuk nagyon .... nagyon, nagyon NAGYON!
Rahman, Gulzar, Yashji, SRK, Anushka és Katrina, Ladakh mesés tájai meg még London is.
Szerelembe esünk ....
...Jab Tak Hai Jaan....Jab Tak Hai Jaan

2012. szeptember 6., csütörtök

Tujh Mein Rab Dikhta Hai

Jövök a romokból, mászok elő. Itt vagyok, mert most kell valami ami megment ... valami ami akkor is megtette. Talán újra segít. A DAL!

"You're my heaven, you're my passion,
you're my wish, you're the piece of my soul,
you're the calmness of my eyes,
you're the heartbeat of my heart,
I don't know anything else, I know only this,
That I see God in you, What should I do..."

Remélem veletek is ezt teszi!

2012. június 4., hétfő

Jazba


Gondoltam megmutatom, hogy melyik az a dal amit mostanában napi szinten nyomatunk itthon uncsihugival. Egy jól bejáratott Salim-Sulaiman féle jó kis nyári könnyed dalocska ez (az elbűvölő Anushkával) ami történetesen a Ladies Vs. Ricky Bahl című filmből való és amiből korábban poszt is volt.

Nálunk ez szól és nem a "florájda"! ;)

2012. május 3., csütörtök

Ladies Vs. Ricky Bahl

Az egész úgy indult, hogy a szokásos túrámat ejtettem meg éppen az aranybányában és megnéztem, hogy melyek a legújabb Bwood zenék. Tudjátok  én alapvetően nem a filmek, a trailerek vagy hírverések után fordulok meg mint egy szagot kapott kutya. :) Bocsi ha valaki ilyen, és semmi baj vele... csak én a zenét keresem! Nem szoktam nézni, hogy milyen új filmek vannak és, hogy mi a trend. Aki eddig azt hitte, hogy a bollywoodi filmek a mániám az nagyot tévedett. Alapjában véve engem a zenéjük vonz, érdekel és foglalkoztat. Aztán amikor egy muzsika beválik és átmegy a "rostámon", akkor jöhet a film. Ezért is érintett olyan érzékenyen anno amikor megtudtam, hogy bizony ám a kedves színészek és színésznők akik ott riszálnak a vásznon, egy cseppnyi énektudással sem rendelkeznek. Aztán persze ezt megszoktam és már értem a tematikát, amit most nem fogok kifejteni. (megér egy külön posztot)

De térjünk vissza a tárgyhoz.
Birtokomba vettem a Ladies Vs. Ricky Bahl filmzenéjét, ami sok csalódást amúgy sem okozhatott, hiszen Salim-Sulaiman szülemény. Aztán mikor megláttam, hogy ez egy újabb Yashji féle (és a színészekből ítélve) fiatalos, dinamikus film lehet, amit a zenék is bebizonyítottak... már nem volt kérdés, hogy meg fogom nézni.



Akkor nézzük hát egy picit részletesebben:
Ricky Bahl egy hatalmas szélhámos, ám abban vérprofi. Milliárdos cégek és gazdag vállalkozók pénzeit nyúlja le jól kitervelt furmányos módokon, és teszi mind ezt mindig más bőrébe bújva. Ricky nem az az öldöklős fajta, sőt. Egyik legfőbb "erénye", hogy nőkkel köti az üzletet, akiket mindig picit el is csábít meg nem is, aztán azok megbíznak benne és már a markában is van a pénz amivel aztán köddé válik. Az átvert nők aztán felocsúdnak és mindenáron revansot szeretnének venni.

Aki szerette a "Kapj EL Ha Tudsz" című filmet, annak ez is nagyon fog tetszeni! :)

Pozitívumok:
  • Nincs vontatottság, egyszer sem éreztem a film nézése közben, hogy "haladjunk már".
  • Anushka eszméletlenül szép, és a már sokszor emlegetett modorosságát most abszolút nem tapasztaltam. (írtóra irigylem a haját! :D)
  • Yashji hozta az elvárt színvonalat, ez nem volt kérdés.
  • Fiatalos, lendületes film!
  • Az egész film tulajdonképpen egy Ranveer Singh felsőtestét reklámozó 3 órás képanyag.
  • Szinte az összes zene, egytől-egyig átment a rostán.
  • Amikor elindult a történet Goa felé már tudtam, hogy nincs menekvés és idén már nem leszek tengerpart szűz! / A film második fele Goa gyönyörű tengerpartjain és tájain játszódik. Egyszerűen csodálatos a környezet.
  • ...és a legfontosabb, az újabb SRK-s utalások, mint a Band Baaja Baarat-ban. Ám most nem csak a nevét emlegetik, hanem itt magát Baazigart hallhatjuk többször is! megszólalni.  ;)

Negatívumok:
  • A sztori szerelmi szálát én nagyon nem tudtam átérezni. Nem tudom, hogy mások erről, hogyan vélekednek, de nekem nagyon nem jött át.
  • Ranveer a film első felében nagyon adja, aztán ahogyan megjelenik Anushka, ez a fiú elhallgat. Úgy tűnt, mintha Anushka által túlságosan a háttérbe szorult volna még úgy is, hogy róla szólt a dolog és őt akarták megleckéztetni.

Összességében nagyon tetszett még a tegnap látott, oly sok díjat bezsebelt "The Dirty Picture"-nél is. Sőt.
Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek a filmet, hiszen nem az klasszikus Bwood film és egy nyugati mozihoz szokott néző számára is könnyen emészthető.

Jöjjön a kedvenc dal a filmből.

2011. december 27., kedd

Filmajánló Bollywoodból - Band Baaja Baaraat

Sajnos mostanság elég ritkán jut időm Bollywood filmeket nézni és ennek az az eredménye, hogy egyre több sorakozik fel a gépemen várva, hogy egyszer eljutok hozzájuk is. Az ünnepeknek köszönhetően azonban tegnap este volt annyi energiám és türelmem, hogy ismételten nekilássak egy közel 3 órás, 2010-ben megjelent nagyra értékelt desi filmnek. Bevallom a legnagyobb húzóerőt Anushka Sharma jelentette, hiszen a 2008-as epikus "Rab Ne Bana Di Jodi"-ban nyújtott debütálása után nem igen láttam tőle több filmet. Kíváncsi voltam, hogy hogyan boldogul ha nem a "King Of Romance" oldalán kell teljesítenie. Az erre legmegfelelőbb filmnek a "Band Baajaa Baaraat"-ot találtam. Maneesh Sharma rendezőúr nem volt rest és az amúgy is még szárnyát bontogató Anushka mellé berendelte India legújabb szívtipróját Ranveer Singh-et. Na ebből mi sül ki? A film első negyede nekem picit vontatott volt és bár szükséges dolgokat mutat be már vártam, hogy végre történjen valami. A második negyedben végre elindult a történet. Pici izgalommal és megannyi látvánnyal. ...és innentől következett be az amire nem számítottam. A film nem kezdett újra vontatottá váltni. Többnyire az Intermission után szoktam felfedezni ezt a jelenséget, sőt kezdett egyre érdekesebb lenni. Bár a főbb események egyértelműen kiszámíthatóak voltak, ám ahogy az Bollywoodra jellemző, megérkeztek a csűrések-csavarások. Az utolsó negyed is többnyire érdekes volt, ám a vége számomra túl laposra sikeredett. Sőt, szerintem Shruti Kakkar (Anushka Sharma) szerelmi bánatát sem emelték ki eléggé.
A zene. Nos igen a zene az ami számomra majdhogynem fontosabb mint maga a szereplők és a történet. Mivel a muzsikafelelős a Sailm-Sulaiman páros volt, így nagy baklövésre nem lehetett számtani. Tökéletesen elégedett vagyok a zenei aláfestésekkel és a jellegzetes táncos-éneklős jelenetekkel. Anushka és Ranveer nagyszerű munkát végzett ezen a téren. Ám ismételten rá kellett jönnöm, hogy Anushka szépsége és tánctudása sajnos nem tudja feledtetni a modorosságát. Ranveer játéka pedig egyenesen feledhető és semmi egyedit nem véltem benne felfedezni. (bocsi Ranveer fanok, ez az én meglátásom)
Plusz pont természetesen jár a Shahrukh Khan-os utalásokért továbbá azért, hogy tökéletesen közvetíti a nagy desi lagzik sajátos hangulatát és világát.

Mindent összevetve örülök, hogy megnéztem a filmet és ajánlom mindenkinek aki szereti a bulizós, esküvőszervezős, vidám, dinamikus és fiatalos "vasárnap délutáni" filmeket. És akkor íme a film szerintem legjobb dala.


A film garantáltan dráma mentes!
(annak mondom aki esetleg éppen idegileg gyenge időszakát élné : ) mint. pl én :)