2013. január 24., csütörtök

Dal-Zuhé: Son Of Sardar (Remix)


Az újév óta ez az első Dal-Zuhés posztom. (Vagy nem?) ... Ö. Hogy mi lesz a Dal-Zuhé sorsa? Hiszen kézenfekvő, hogy lett még volna mivel bővíteni a sort. Ez most így alakult. Tudjátok.... sosem erőszakolom magam a bloggal kapcsolatban. Ahogy esik ...

Lezárni azért még sem szeretném a dolgot és mivel most éppen a Son Of Sardar nem igen gyenge filmzenéire rázom itt magam, (Tééényleg nem gyengék!) és mivel elérkeztem a remixekhez ihletet kaptam hirtelen. Vagyis inkább heves szívdobogás fogott el, hogy ezt a dalt meg kell veletek osztanom. Köszönhető ez a SOS-nak mert így végre megint éled a blog (ha csak egy poszttal is) és mindemellett még élteti is kicsit a  Dal-Zuhét. Mert, hogy 2012-ból gyütt a harcos.

Komolyan mondom, hogy tényleg ez idáig is sejtettem és próbáltam felfogni, hogy mekkora zenék működnek Bollywoodban, de amit most hozok az azt hiszem bátran viselheti az (múlt)év legnagyobb remixe címet.
Nem tudok magamhoz térni, mert némely bwood soundtrack lemez ami áll mondjuk 3-4 dalból + megint 3-4 remixéből, néha sokkal többet érnek mint egy-egy nyugati Grammy díjas előadó várva várt nagylemezének 20 új száma. .... csak úgy mondom.

Mert ezek öcsém még remixnek is olyat rittyentenek, csak úgy kisujjukból, hogy az embernek füle-farka kettéáll.

Nekem mondjuk az állam esett le és kicsivel több mint 3 perc alatt majdnem befulladt a nyelőcsövem is ...
Látom magam előtt a piszkos alvilági klubokat Mumbaiben, ahogy a sok magát Donnak meg Doomnak képzelő desi muki erre rázzák a bulát. Jóóó... ez kicsit képzavaros elmélet volt, de ezt hozta ki belőlem a zaj... a dal... ez. Meg a kiszáradt torkom...

Vizet készíts be!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése