Kimbra - Settle Down

Kimbra 1990-ben, Új-Zélandon látta meg a napvilágot aki aztán felcseperedvén énekesnőként és dalszerzőként vált híressé többnyire alternatív soul és jazz zenei műfajokban. Legutóbb Gotye, Somebody That I Used To Know című dalának kapcsán említettük meg a leányzót, ám ez engem nem hagyott nyugodni. ...és milyen jól tettem, hogy utána keresgéltem. Körülbelül 4-5 videója van és elég egyértelmű, hogy imádják őt különböző zenészek ún. featuring énekesnőként "alkalmazni". Nem... nem egy újabb magát művésznek nevező wannabe sztárocskáról van szó. Kimbrát valahogy úgy jellemezném, hogy furcsa ám mégis harmonikus keveréke egy kis Amy Winehouse - Lily Allen - Duffy triónak, és a végeredmény egy teljesen új dolog. Elsőre bájosnak tűnhet, de a szövegei és viselkedése kizökkent az álomvilágból és újra ráeszmélünk, hogy egy fiatal, életerős vagány csajszival van dolgunk, aki nem mellesleg ott ragadt valahol az 50-es évek tájékán. Szerintem nagyon jól csinálja azt amit csinál és biztosan fogunk még felőle hallani. Nézzük csak...

Fly Me To The Moon

Az ember talán dolgos hétköznapjaiba iktatta be? Vagy netán ez egy életérzés volt? Mindenesetre ha lenne lehetőségem visszarepülnék azokba az igazi füstös és alkoholpárától fülledt New York-i vagy éppen londoni pubokba, ahol igazán nagy kultusznak számított jazz zenét hallgatni.- Mina mami! Házi feladat! Nézz szét a Londonodban és készíts nekem egy esszét a londoni pubokról/clubokról. :) - Igaz nem vagyok egy nagy jazz szakértő, azért azt az egy nyelvet én is beszélem mint amit mindenki más is ezen a földön, úgy hívják Zene. Nem kell hozzá szakértelem vagy társaság, talán esetleg egy pohár vörös és egy kis idő, hogy az ember belemerülhessen. Megsúgom, hogy mikor felköltöztem Pestre, az első éjszakám itt fent egyedül úgy telt, hogy kinyitottam az ablakomat, csak bámultam kifelé, bekapcsoltam Diana Krallt és próbáltam leküzdeni a zsigereimben mászkáló honvágyat és a sírhatnékot. Ezért vagyok annyira hálás nem csak a jazz-nek, hanem úgy általában a zenének, mert minden számomra borzalmasnak tűnő dolgon könnyedén átsegít. Ezért hoztam most el ezt a hangulatvilágot, mert míg aránylag friss az élmény (ami az első napot illeti), így könnyebben be tudok róla számolni. Magát a műfajt már régebb óta próbálom magamhoz közelebb csalogatni, amit egyébként még pár éve Beyoncé és Christina indított el bennem a 60-as évekbeli Aretha Franklines vissza kacsintásaikkal. (na még azok is megérnének egy misét, de majd máskor) És bár nem lettem jazz rajongó, mindig meleg szívvel gondolok rá. A jazz rajongóktól pedig már most elnézést kérek, hiszen biztosan nem csak Diana létezik, hozzám viszont egyenlőre csak ő jutott el intenzívebben.

Íme a feldolgozás, mely megmentette az életemet 2011.aug.31-én, este. :)