Ezzel nem fogok nagy meglepetést okozni. Kétségtelenül a nyár egyik legjobb slágere volt (a számomra). ...bár a filmet továbbra sem sikerült megnéznem,- igaz réges-régen itt csücsül már a raktárban- azért a dal videójából is tökéletesen kiderül, hogy a fent látható trió, de legfőképpen a SAK és Deepika páros igen jól működik együtt. Ehhez hasonlóan jó dalok reményében vágjunk neki a jövő évi nyárnak is. Csak győzzük kivárni. 5 csillagos muzsika ez ami nehezen feledhető, és aminek a kezdetben kicsit laposka videóját is teljesen meg tudtam szokni, így mára már nem is tudnék más fajtát elképzelni hozzá.
Nézzük hát, hogy is szól ez Pritam hangszórójából...
Szenteste után, így "reggel" komolyan érzem a megkönnyebbülést. Ahogy kinyitottam reggel a szemem azt vettem észre, hogy világosabb van és SÜT A NAP! Igaz csak nagyon halványan próbált a fénye átfesleni a sűrű felhők mögött, és pont ez a dal jutott eszembe. Na meg az érzés, hogy milyen lesz ha újra nyár lesz... Tudom már könyökötökön jön ki a mániám, de ez van....
...meg ez is. Egy ritka jó tüc-tüc dal Bwoodból.
Továbbá ti elhiszitek, hogy SAK és Jabraham is már a negyedik x-ben ropják?
Persze Deepika is odateszi magát, de nem ájultam be...
Anil meg nyomja öltönyben és smúzol ahogy azt ilyenkor kell. (bár nem ismerem a filmbéli karakterét)
Mindenesetre a dal megtetszett és azóta is listás itt a Dal-Zuhéban.
A videó egészen nyeszlett hosszúságú (egyenlőre), így ajánlom lentebb a full verziót hallgatásra!
A film egyébként január 25-én premierkedik is, szóval nem kell már sokat várni rá.
...............az indiaiaknak.
Szeretem a Priety Zintát. Mi az, hogy szeretem? Az egyik legkedvencebb desi színésznőm. Aztán ott a Saif Ali Khan akit meg szintén nem vetek meg. Egy szóval mind a két pörszön nagy kutya, és ha kell szívüket-lelküket "kijátsszák" a kedves közönség kedvéért. Jó példa erre a Kal Ho Naa Ho, ahol mesterien összeforrt a két karakter és epikus mesterművet készítettek a Baadshah oldalán. Ezért bátorkodtam megtekinteni -az IMDB-n amúgy 6.1-es(???) csillagozással bíró - Salaam Namaste-t. Bár ne tettem volna. Nézzük csak:
Van egy sztori ami alapjában véve jó és sokakat érintő témát feszeget. A szebbik nem képviseletében Ambar (Preity) a karakterünk, akinek csodálkoznék ha egy-egy forgatás végére maradt valami hangja. Tudjuk, hogy a Preity tud, szeret sikoltozni meg őrjöngeni is, na de ennyit??? Sok szituációt elég furcsán reagált le Ambar. Persze ez szubjektív. Nick Arora (Saif) a párosunk férfi tagja, aki nem győzi túl ordítani Preity-t, ez három órán keresztül elég idegroncsoló lehet. Nekem az volt. Zene ügyben nincs mit nyilatkozni. Vannak dalok, tingli-tanglik, nem számottevőek. Nem akarok senkit eltántorítani a filmtől, lehet neked éppen ezek fel sem tűnnének. Éppen ezért még szeretném megemlíteni, hogy gyakran egész jó kis poénok sülnek el - a Crocodile Dundee és Ambar főnöke például priceless volt.
Összességében tehát csak annyit tudok mondani, hogy túlzásnak tartom az IMDB-n elért 6.1-es értéket, továbbá - soha nem gondoltam volna, hogy ilyet mondok de -, hogy talán Preity nem volt éppen a legjobb választás. Tőlem kap a film most egy (IMDB mércével mérve) 3.8-at, se többet.
Ismeritek a Jawaani-t? A Second Hand Jawaani-t! Nem? Öreg hiba. Az elmúlt hónapokban ugyan is a megannyi szipi-szupi bollywoodi csoda mellett ez az a dal amit szinte minden nap legalább 5-ször meghallgattunk. A komplett -amúgy nem túl nehéz- koreográfiai is már rég a fejünkben van, a dalszöveg meg mégúgy. ...és bár a hozzá készült "klip" elég hát várakozáson aluli lett, azért nem rontotta le a szám minőségét, sőt. Talán jobb is így. Mindenesetre jó nézni és hallgatni, táncolni meg énekelni rá meg még jobb! Már csak filmet kellene mihamarabb megkaparintani.