Saawariya - When he first fell in love

A Saawariya tökéletes példája annak, hogy hogyan csináljunk egy extra unalmas és cselekménymentes történetből valami olyasféle varázslatot, amiért a kedves néző mégis odaragad a képernyő elé és képes nézni és várni a nagy semmire - és teszi ezt úgy, hogy közben ez cseppet sem megerőltető vagy unalmas a számára. Ha te is azok tárborába tartozol akik már hallottak a filmről, de még valamilyen úton-módon nem sikerült megnéznie a  múvit, hát gyorsan pótold eme hiányosságodat.

Hogy mit várj? Az ifjabbik Kapoor tökéletes alakítását, Sonam tűrhetőbbik oldalát (de még továbbra is idegesítően cincogó hangfekvését), Rani vérbeli profizmusát, Salman hideg tekintetét és persze a jobbnál jobb zenéket és koreográfiákat. Sanjay nagy rizikót vállalt a már említett kínosan sablonos love storyval, és ha még ez nem lenne bőven elég, az egészet "besturmolta" egy mesterséges "véges" már-már színházi díszletbe. Az ember úgy érzi magát mintha épp egy jól megkomponált teátrális előadást nézne. A helyszínek és a díszlet egy idő után kiismehetővé válnak és ahelyett, hogy negatívummá válna, még inkább érdekesebbé és élvezhetőbbé teszi az élményt. A végére szinte tudni, hogy merre kellene fordulni, melyik sarkon és melyik kis sikártoba, hogy eljussunk mondjuk az RK bárba vagy a hídhoz. Egészen kellemes...

Jó,jóóó....persze van itt történet meg a főszereplő érzelmileg innen eljut oda, de a szerelmi szál valamiért nem jött át. Még Ranbir részéről csak-csak, de Sonam

még mindig merevnek hatott. Ettől függetlenül élveztem és ha tehetném megnézném még 1-szer.

Végezetül pedig azt admittáltam, hogy a díszlet és jelmezek kidolgozottsága, az érzelmes dialógusok és úgy általában az egész film atmoszférája a Devdas-t idézte számomra. Még a karakterekben is találni némi hasonlóságot. Ranbir aka Dev, Rani = Chandramukhi, Sonam pedig mint Paro....

Persze annyit elárulhatok, hogy azért itt korántsem annyira nagy a dráma mint a Devdas-ban.

Nem mindegyik dal volt csillagos ötös, de ez biztosan.

Légies és szabad, pont mint Ranbir a törcsi nélkül...

Aisha

Egy pár szót a legutóbb látott filmről, melynek címe Aisha. Nem is tudom mi vonzott ehhez a filmhez? Ha jól emlékszem a tumblin láttam egy-két jó editet amik kíváncsivá tettek. Tehát...

Színészgárda: Abhay Deol ott volt a szeren mint mindig és nem okozott csalódást, azonban a főszereplőnő Sonam Kapoor egyre mélyebbre ássa magát nálam. Míg annó a Delhi6-ban a tehetetlenül lehetetlen szerepe okozott kisebb fejtörést, most a hangjával volt némi gondom. Nem tudom, hogy eddig, hogy nem jöttem rá de valami eszméletlenül idegesítő. Nem is tudom, hogy hogyan lehet valaki így színész, mikor az egyik legfontosabb és legmeghatározóbb eszköze a hangja, valami irtó idegesítő. Olyan fennhangon beszél, mint akinek beszorult valami a torkába és nem engedi használni a hanglejtéseket, ettől rémisztően egysíkúnak hat a játéka. A többiekkel, egyébként nem volt különösebb gondom. A komikus figurák nagyon tetszettek, és a viccek is elmentek.

Story: Egy egészen egyszerű alapokon fekvő történet ez, és bár látszólag jól meg van minden keverve, azért az ember a kezdeti káosz után szinte percre pontosan ki tudja számítani, hogy mi fog történni. Ettől függetlenül nem éreztem vontatottságot, sőt kifejezett pörgős volt.

Zene: Nem vagyok elájulva. Igazság szerint van egy-két szokásos kis tingli-tangli bwood zene, de semmi több. Nem is nagyon marad meg a zenetáramban...

Összességében élveztem és jó kis könnyed film. A szokásos fiatalos, romantikus vígjáték, amit bátran ajánlok MINDENKINEK hiszen bwood féle tánctól és ünnepléstől nagyban mentes. A plusz pontot természetesen megkapja a Kuch Kuch Hota Hai-es utalásért!Yaya! :D A jelszó: Csak semmi dráma! S, hogy miről is szól röviden? .... Mindenki szerelmes mindenkibe, összekuszálódnak a szálak és senki nem tudja, hogy végül ki lesz a nagy Ő!

Értékelésem: |||{{

Delhi 6

DELHI 6. (nem spoiler)

Kedves, üdítő, hangulatos, vicces, tanulságos és elgondolkodtató. Elsőre ezek a szavak jutottak az eszembe a film megnézését követően. Pontosan olyan Bollywood film amilyet imádok nézni. Az embert annyira beszippantja, hogy képes arról is megfeledkezni, hogy éppen Piripócson vagy Kukutyinban ül a hideg tél közepén a laptopja előtt és nézi az adott filmet. Aztán jön egy impulzus ami következtében kizökkensz ebből a hipnotizált állapotból és szinte úgy érzed, hogy "Héj, mintha az elmúlt pár órát Indiában töltöttem volna.". Ezt imádom ezekben a filmekben, teljesen ki tud szakítani a hétköznapi gondokból és leköti a figyelmet, az érzékeket a milliónyi apró kis hatásvadász dolgaival legyenek azok a színek, a zenék, a történet, a színészek játéka, a környezet, a helyszín vagy csak egy galamb. :)

Vegyük hát sorra a dolgokat. Először is a film 2009-ben került kiadásra, melynek rendezője és producere is Mr. Rakeysh O. Mehra filmrendező és forgatókönyvíró volt. A színészgárdában semmi kifogásolnivalót nem találtam. Főszereplőink a nagyágyú Abhishek Bachchan (filmben Roshan) és a bűbájos Sonam Kapoor (filmben Bittu). Kicsit vázoljuk a történetet. Az Amerikában élő hindu-muszlim család nagymama tagja elhatározza, hogy haza akar költözni szülőhazájába Indiába, mert ott szeretne örök álomra szenderülni. Bár szerintem kicsit paranoiás volt a nagyi, hiszen elég jó formában volt és bírta is a megpróbáltatásokat (még úgy is, hogy a film elején agydaganatot diagnosztizáltak nála). :) Unokája Roshan teljesíti mamája kívánságát és hazaviszi Delhibe. Innen aztán kezdődnek a bonyodalmak. Lesz itt szerelem, kényszerített házasság, ármány és intrika. :D Mindeközben feltűnik a nagy "Fekete Majom" mítosza is, ami aztán végigkíséri film történéseit. Érdekes volt látni ezt a városi legendát életre kelni. Kiemelném a színházi jeleneteket a filmből, ilyet még nem láttam. Nagyon tetszettek a jelmezek, a zenék és a színészek játéka. Továbbá a "tükrös" hasonlat ami az emberben rejlő isteni fényt illeti és azt, ahogy a végén a "Fekete Majom" végül megmutatja igazi arcát. Az utca emberei óriási változáson mennek keresztül, a film végére majdhogynem mindenkiből jobb és szerethetőbb ember válik. Csak pozitívan tudok nyilatkozni a képi megjelenésekről, a színharmóniákról, a tökéletes helyszínek és imitált vagy nem imitált utcákról. Minden egyes filmkocka minden egyes részlete tökéletesen fel van építve. Ami pedig a zenét illeti, A.R. Rahman volt az illetékes és imádtam is minden dalt kivétel nélkül. Éppen pár napja már posztoltam a filmből az Aziyant.

Sajnos intertextualitásról nem tudok beszámolni, mivel annyira még nem láttam sok Bollywood filmet, hogy kapcsoljak egy-egy esetleges utalásnál (kivétel SRK filmeknél ;D ) . Ha esetleg tud valaki valamit, azt szívesen fogadom.

Mindent összevetve egy nagyon édes kis film, ami a végére a szokásos bollywoodi csavarral mindenki arcáról levakarja a vigyort. És bár a szerelmi szál itt annyira nagyon nagy drámaisággal nincs kiemelve, mégis élvezhető és ezennel fel is veszem a filmet a megejtett úticélok közé mert, hogy....

...Bollywood olyan mint egy repülőszőnyeg olyan messze, olyan magasságokba repít úgy, ahová és amikor csak szeretnéd, hogy arról még álmodni sem mertél, soha!

A dal ami meghozta a kedvemet a filmhez...